Rólunk

Társaságunk a 90-es évek végétől fejt ki aktív szakmai munkát tevékenységi területén

Munkatársaink hazai szakmai közigazgatási (Földművelésügyi Minisztérium) háttérrel, nemzetközi (FAO, UNIDO) projektekben betöltött szakértői munkatapasztalattal, valamint információszervezési, szoftverfejlesztői jártassággal rendelkeznek.

Mivel nálunk egy szervezeten belül egyidejűleg megtalálhatók az agrárszakmai, informatikai és projektvezetési ismeretek, melyek rendszerint ritkán találkoznak, hiszünk abban, hogy partnereink érdekeit messzemenőkig szem előtt tartva tudjuk segíteni a racionális fejlesztési döntések meghozatalát, illetve igény szerint a fejlesztések végigkísérését, vagy megvalósítását.

Az elmúlt két évtizedben az EU-Info Kft. fokozatosan továbbfejlesztette a mezőgazdasági szaktanácsadók és termelők számára nyújtott szolgáltatásait, különösen a gazdaságirányítási nyilvántartási feladatokhoz kapcsolódóan. Ma Magyarországon országos szinten az egyik legszélesebb körben (több ezer gazdálkodó által több százezer hektáron) használt web alapú gazdálkodási napló rendszert működtetik, valamint gazdálkodási tanácsadási és támogatási szolgáltatásokat végeznek. Emellett alvállalkozóként több uniós projektben is részt vesznek, webes és mobil alkalmazásokon keresztül eszközöket, jó gyakorlatokat fejlesztenek az integráció és az interoperabilitás felhasználói eseteire, a mezőgazdaság 4.0, a precíziós mezőgazdaság, az intelligens és bölcs gazdálkodás területén.

Jogszabály monitoring

15 éve folyamatosan elérhető a KAP jogszabályait monitorozó Rendszerünk.

Gazda nyilvántartások

Az AKG legnagyobb hányadát adó célprogramban érintett terület ötödén használják Gazdálkodási Napló programunkat.

GN-Info: >>

Szakrendszerek

Növényvédelem, állattenyésztés, szaktanácsadás, logisztika és egyéb területeken igyekszünk hatékonyabbá tenni felhasználóink tevékenységét. Tovább...